EtnoRom - Roma dalok, roma zenék Magyarországról és Európából

 

2005-ben a magyarországi roma zene két emblematikus alakja, Künstler Ágnes és Balog József, az ország legjobb roma és balkáni muzsikusait maguk mellé véve, megalapította az EtnoRom együttest  Céljuk a roma folklór széles palettájának bemutatása volt, ám mostanra az együttes ennél többet teljesített, az autentikus roma muzsika közvetítésén túl, azt egyéb országok roma zenei kincseivel, valamint egyéni elemekkel ötvözve, kialakították a maga kategóriájában egyedinek számító roma világzenei stílust. Mindez - az EtnoRom tagjainak virtuóz tolmácsolásában - mára különleges repertoárrá érett, amelyben a tradicionális magyar cigányzenén kívül balkáni, orosz, spanyol, arab, erdélyi, török, szerb számok is helyet kaptak.

Ebből 2006-ban lemez készült: Rományi Luma, Cigány Világ címmel, melyet a Fonó adott ki.

2007-ben kiemelt Fringe-díjat kapott az együttes, és ennek hozományaként 2008-ban fellépett a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, rendkívül nagy sikert aratva.

2009-ben több száz együttes közül választották ki az EtnoRomot, hogy egyetlen roma együttesként képviselje Magyarországot Berlinben a Zene Ünnepe alkalmából. A Pfeffebergben viharos sikert arattak koncertjükkel.

2009-ben újra Fringe győztes lett az EtnoRom együttes, és a Thalia Színház felkérésére adott különleges koncertet.

2010-ben pedig ismét összeállt egy újabb, a korábbinál még frissebbnek, erdetibbnek igérkező EtnoRom lemez, melynek címe: Diri, Diri. A lemez 2011-ben jelent meg. Kiadta a Gryllus Kiadó.

Az EtnoRom az általa képviselt zenei világot már sokszor, sok helyen idézte élőben színpadra, amellett, hogy Magyarország minden szegletét bejárták, és a legnagyobb fesztiválok meghívott vendégei voltak, ezen kívül műsorukkal ellátogattak Európa több országába - Olaszországba, Ausztriába, Lengyelországba, Németországba, Szlovákiába, Finnországba, Észtországba, Spanyolországba, Norvégiába, Franciaországba, Belgiumba és Ukrajnába - is, mindenhol osztatlan sikert aratva.

                                                                                                                                                                                                                             /Szirtes Bori/



Hírek: Díjak és referenciák


Új!

Új!

 

Megvásárolhatja lemezünket ITT

EtnoRom

Balog József Balog József
gitár, ének

BEMUTATKOZÁS
Künstler Ágnes Künstler Ágnes
ének

BEMUTATKOZÁS
Balogh István Balogh István
ütőhangszerek, szájbőgő, tánc

BEMUTATKOZÁS
Major László Major László
hegedű

BEMUTATKOZÁS

code-design: 3c